Beszélgetés a régi idők játékvezetőivel- MLJT
content top
-->
Beszélgetés a régi idők játékvezetőivel

Beszélgetés a régi idők játékvezetőivel

Ez alkalommal Maczkó Józsefet látogattuk meg kőbányai lakásán.

 – Úgy tudom, hogy 1968-ban vizsgáztál a budapesti X. kerületi labdarúgó szövetségnél? Mit kell tudni még pályafutásod kezdetéről?

Viszonylag hamar, 1972-ben lettem az országos keretnek a tagja. 1976-ban debütáltam az NBI-ben, a RÁBA ETO – Haladás mérkőzésen. Érdekességként említem meg, hogy 1987-ben ugyancsak egy RÁBA ETO – Haladás mérkőzésen búcsúztam az élvonalbeli működéstől.

 – Tizenegy év az élvonalban! Kiket említenél meg e korszakból?

Nagyon szívesen emlékszem Pósa Jánosra, Bírcsák Gusztávra, Aranyosi Lajosra, Kaposi Sándorra, Zsolt Istvánra, Vizhányó Lászlóra, Emsberger Gyulára, és Palotai Károlyra, akik egytől-egyig koruk kiemelkedő egyéniségei voltak. Többségükkel működtem együtt a játéktéren, illetve vezetőim voltak. Sok tanácsot kaptam tőlük, ami pályafutásom során nagy segítséget jelentett. Fel lehetett rájuk nézni, úgy emberileg, mint szakmailag.

Nagy élmény volt külföldön is együttműködni Palotai Károllyal, akinek nagy tekintélye volt az egész világon és ez nem túlzás. Magatartása a pályán és azon kívül oktatni való volt.

 – Voltál az utánpótlás bizottság vezetője is. Milyen élményekkel?

Bizony 10 évig és ezen időszak alatt 126 játékvezető került fel az országos keretbe. Erre nagyon büszke vagyok! Jó volt járni a vidéki „műhelyeket” és felfedezni a tehetségeket. Ma is szívesen emlékszem vissza erre a felejthetetlen időszakra.

 – Hogyan telnek napjaid mostanság?

Sajnos az elmúlt tíz esztendőben nem foglalkoztam a játékvezetéssel. Ezek az évek nehezen teltek és telnek. Hiányzik a játékvezetők nagy családja, ami régen nem ilyen volt. Remélem eljön még az az idő,amikor újra együtt lesz a csapat…

Hát bizony be kell vallanom, ebben mi játékvezetők (magamat is beleértve) hibásak vagyunk. Remélem egyszer ez is változni fog…

 – Még egy utolsó kérdés. Mit szeretnél még elmondani, amit úgy gondolsz, meg kell említened?

Szeretném, ha megemlékeznénk Győri Lászlóról, a Tanár úrról is, akivel nagyon sokszor voltam együtt edzőtáborokban, még külföldön is. Előadásai mindig nagy élményt jelentettek számomra, nagyon sajnálom, hogy már nincs közöttünk …

 Köszönöm a riportot

                                                                                                                                         K.B.



Comments are closed.