Futsal
Magyar bírótrió a portugál-szerb futsal play off-on
A Kovács Gábor, Farkas Balázs duó vezette a vb-selejtezőt Lisszabon mellett.

A kolumbiai világbajnokságra szóló repülőjegy volt a tét a Portugália-Szerbia futsal play off-visszavágón. A kontinensviadalnak otthont adó Kombank Arénában rendezték meg a párharc első felvonását, ahol Jorge Braz tanítványai Joao Matos és Cardinal góljával 2-1-re nyertek. Az idei Eb-n a négy közé jutásért a spanyolok búcsúztatták a portugálokat (6-2), miként a 2010-es Európa-bajnoki döntőben is a hispánok nyertek ellenük (4-2). Ez utóbbi mérkőzést a debreceni Főnix-csarnokban az a Kovács Gábor vezette, aki a portugál-szerb meccs visszavágóját Farkas Balázzsal vezette, a tartalék-játékvezető szerepét pedig az első nemzetközi küldésén részt vevő Szilágyi Norbert töltötte be.

Az Inter Movistar légiósa, Cardinal a Lisszabontól 10 kilométerre található Odivelas sportcsarnokában ott folytatta, ahol Belgrádban abbahagyta. A góljával szereztek vezetést a 24. percében, majd két percel később Darko Ristic kontrából egyenlített. A 31. percben Tiago Brito a legurított szabadrúgást váltotta gólra, így alakult ki ismét a 2-1-es végeredmény. A krónikához tartozik, hogy a 38. percben Slobodan Rajcevic piros lapot kapott.
A vb-selejtező play-off visszavágói után kiderült, hogy Oroszország, Ukrajna, Kazahsztán, Portugália, Azerbajdzsán, Spanyolország és Olaszország képviseli Európát az őszi, kolumbiai világbajnokságon. Remélhetőleg magyar játékvezető is tagja lesz a később kialakítandó vb-keretnek.