Hazai hírek
Elhunyt Varga Sándor, egykori FIFA-játékvezető
Súlyos betegség után, 70 éves korában hunyt el.

Varga Sándor 1951. június 4-én Szolnokon született. Labdarúgóként 1964 és 1978 között a Szolnoki MÁV-ban játszott, majd 1980-ig a Szolnoki Cukorgyárban futballozott.

Játékvezetői vizsgát 1978-ban tett Jász-Nagykun-Szolnok megyében, az országos keretbe 1984-ben került fel. Az NB I.-ben 1987-től 1998-ig működött, összesen 161 találkozón. Első alkalommal 1987. március 17-én a Győri ETO - Zalaegerszeg meccset vezette az élvonalban, az utolsót pedig 1998. november 28-án, ahol a DVTK-BVSC mérkőzést dirigálta.

1989 és 1995 között tagja volt a FIFA játékvezetői keretének, számos nemzetközi mérkőzésen működött közre. Az 1992-es EB-n tagja volt a Franciaország-Anglia mérkőzés magyar játékvezetői csapatának.

Aktív játékvezetői pályája után ellenőrként segítette a játékvezetők munkáját a labdarúgás mellett futsalban és strandlabdarúgásban egyaránt.