content top
-->

Történet

Amikor a krónikások a magyar labdarúgás történetét írják, a játékvezetés szép hagyományairól, elismertségéről sem feledkezhetnek el. Talán nem szerénytelenség azt állítani, e sikerek sokszor a Testület működésével szimbiózisban keletkeztek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség 1901. évi megalakulását követően két esztendővel már létre is jött annak bíróbizottsága, melynek első elnöke Füzesséry Árpád volt. Pár év elteltével a bizottság kiadta az első magyarázatokkal ellátott játékszabály-gyűjteményt, s a Bécs-Berlin mérkőzést vezető Herczog Ede személyében az első magyar játékvezető léphetett nemzetközi porondra.

Az önálló és független bírótestület gondolata már 1907-ben felvetődött, melyet 1909-ben és 1910-ben a Sporthírlap cikksorozatban követelt. Ennek nyomán az MLSZ bizottságot nevezett ki, s ifj. Földessy János el is készítette az alapszabálynak és annak a kartellnak a tervezetét, mely a szövetség és a bírótestület viszonyát határozta volna meg.

Mégis, újabb hét – az annalesek által „szűknek” nevezett – esztendő múltán, 1917. május 29-én alakulhatott csak meg – 1922-ig az MLSZ keretében, majd ezután attól függetlenül működve – a Magyar Futballbírák Testülete. Elnöknek Havas Lajost, elnökségi tagnak Salzer Alfrédet és Kiss Gyulát választották, első titkár Rojkó Béla lett, akit hamarosan Kiss Menyhért váltott fel. 1919-től kezdte el főtitkári tevékenységét Dr. Ábray Zsigmond, akit az utókor mint az első nagyhatású szabálytudóst őrzött meg emlékezetében.

A Magyar Futballbírák Testületének működése vitathatatlanul eredményes volt: kartell szabályozta viszonyát az MLSZ-szel, a játékvezetéshez kötődő intézmények (pl. egységes ruházat, ellenőrzés és képzés) kiteljesedtek. A hőskor legismertebb játékvezetője talán az 1938-ban megrendezett világbajnokságon is résztvevő Hertzka Pál volt.

A BT eredményes működésének dacára nem szűntek meg az önálló Testület elleni akciók, a budapesti és a vidéki alszövetségek sorra kísérelték meg saját futballbírói szervezet létrehozását. E kísérletek azonban – nem elvonatkoztathatóan játékvezetőinknek a BT-hez való ragaszkodásától – sorra sikertelennek bizonyultak

A Testület léte rendszerint összefüggött az adott korszak társadalmi-politikai viszonyaival. Aligha meglepő, az önálló és független szervezeti struktúrának csak demokratikus környezet biztosíthatott termékeny táptalajt. A kormány a Testület autonómiáját 1939-ben azzal az indokkal függesztette fel, miszerint „nemzeti hivatását nem tudta teljesíteni”. Valójában ezzel az intézkedéssel a karban politikai alapú tisztogatás kezdődött, ami persze a szakmai színvonal hanyatlásával is járt.

Ugyanebben az időszakban – a harmincas évek végén – született az a belügyminiszteri rendelet, mely a játékvezető elnevezést – megkülönböztetve a sport és az igazságszolgáltatás szereplőit – hazánkban meghonosította.

A játékvezetői kar többször tudhatott soraiban olyan kiválóságokat, akik a futball vagy az élet más területén alkottak igazán maradandót. Közéjük sorolható Hajós Alfréd, Schlosser Imre, vagy a Tanácsköztársaság utáni miniszterelnök Friedrich István. Méltán helyezhető e sorba az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, a szociáldemokrata igazságügy-miniszter, az életét később a Rákosi-rendszer fegyházában Vácott végző Riesz István is. Ő nem csupán az MLSZ elnöke volt 1947 és 1950 között, hanem a II. világháború után Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testülete néven újjáalakuló Testület megbecsült elnöke is. A Testület autonómiája a diktatúra kiteljesedésével megszűnt (ez nem csoda, hiszen még az MLSZ-t is felszámolták), mely 1989-ig – leszámítva egy, 1956-ot követő, kérészéletű kísérletet – nem is éledt fel.

Természetesen igazságtalanok lennénk, ha nem említenénk meg a szocializmus időszakának legismertebb játékvezetőit, illetve a játékvezetői kar legjelentősebb vezetőit. A teljesség igénye nélkül Vadas György, Dorogi Antal, Münz György, Kaposi Sándor, Emsberger Gyula, Páldi Ede, Palotai Károly, Németh Lajos, illetve – sportvezetőként is – dr. Szilágyi György, Zsolt István, Petri Sándor, Szlávik András, Nagy Miklós nevét említhetjük meg. Külön is kiemelésre méltó, hogy közülük Zsolt István és Palotai Károly három világbajnokságon is közreműködhetett.

1989-ben, párhuzamosan a gazdasági, társadalmi, politikai viszonyok kibontakozó változásával az összehívott közgyűlés kimondta az MLSZ Játékvezető Testület megalakulását, elfogadta alapszabályát, elnökként pedig Nagy Miklóst választotta meg, aki e tisztséget több cikluson átívelően töltötte be. A Testület amellett, hogy az MLSZ rendelkezéseit kötelező jelleggel elfogadta, széleskörű függetlenséget élvezett. Önállóan és eredményesen gazdálkodott, s a magyar labdarúgás általános hanyatlásának időszakában is sikerrel szervezte a labdarúgó játékvezetéssel kapcsolatos feladatok teljes spektrumát. Az 1998-ig tartó időszakra esik játékvezetésünk eddigi legszebb korszaka. Puhl Sándor vezette az 1994. évi világbajnokság döntőjét, s négyszer választották a világ legjobb sípmesterének. Vágner László, az MLSZ Játékvezető Bizottságának jelenlegi elnöke az 1998. évi világbajnokságon működhetett közre. Nemcsak őket, hanem más játékvezetőket és asszisztenseket is szívesen láttak Európa és a világ stadionjaiban.

Az „aranykornak” 1998-ban szakadt vége, amikor az MLSZ elnöke Kovács Attila lett. Az ő törekvése találkozott a játékvezetői karnak a Testület vezetésével elégedetlen csoportja szándékával, s egy tollvonással elvéve a JT hatásköreit adminisztratív úton ad hoc Játékvezető Bizottságot (JB) hoztak létre. Hirtelen a zűrzavar időszaka köszöntött be. Bár 1999-ben rövid időre a Testület feladatait visszakapta, innentől kezdődően a játékvezetéssel kapcsolatos legfőbb feladatokat a JB intézte.

A hatalmi harcot dr. Bozóky Imre volt kitűnő FIFA asszisztens MLSZ elnökké választásával váltotta fel a konszolidáció. 2000-től Puhl Sándor lett a JB és a JT elnöke egyaránt; előbbi funkcióját 2006 februárjáig, az utóbbit 2007 novemberéig töltötte be. A Testület 2001-ben Nagy Miklóst tiszteletbeli elnöknek választotta.

Újabb jelentős állomást a 2008. január 27-én megtartott közgyűlés jelentett, amikor az MLSZ JT nevét Magyar Labdarúgó Játékvezetők Testülete (MLJT) névre változtatta, s új alapszabályt fogadott el. A jelenlegi és egykori országos kerettag játékvezetőket és ellenőröket tömörítő szervezet taglétszáma az elmúlt évek gyarapodása után 2010 februárjára 192-re (191 tag és 1 pártoló tag) nőtt. A tagok között tudhatjuk számos korábbi kiváló sípmester (például Emsberger Gyula, Palotai Károly, Puhl Sándor, Vágner László) mellett a 2010. évi világbajnokság résztvevőit, Kassai Viktort, valamint asszisztenseit, Erős Gábort és Vámos Tibort, továbbá a különböző szakágakban az elmúlt években világraszóló eredményeket elért Gaál Gyöngyit, Mészáros Istvánt, Török Károlyt és Kovács Gábort.

Az MLJT jelenlegi vezetői – Hanacsek Attila elnök, Juhos Attila elnökhelyettes, Ábrahám Attila, Georgiou Grigorisz, dr. Hegyi Péter, Kiss Béla, dr. Kovács Péter, Nyekita Dezső és Sápi Csaba elnökségi tagok – annak érdekében munkálkodnak, hogy a Testület hagyományaihoz méltó elismertségét visszanyerje, jó kapcsolatot alakítson ki más sportszervezetekkel, s így szolgálja a magyar labdarúgó játékvezetést. Tekintettel arra, hogy a karon belül ismét csak jól érzékelhető feszültségek törtek felszínre, úgy tűnik, nem lesz könnyű dolguk…

Források:

Hornyák Lajos: A labdarúgás játékszabályai. HOT-FIVE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.

Szöllősi György – A futballbíráskodás története Magyarországon