Új FIFA-kerettagok 2015-től- MLJT
content top
-->

Új FIFA-kerettagok 2015-től

Egy játékvezető, két asszisztens és egy strandlabdarúgó-játékvezető tagja ez évtől a nemzetközi keretnek.

Farkas Ádám személyében új FIFA-jelvényes bíró vehette át az év játékvezetőjének ítélt díjat Heves megyében. Az MLSZ Heves Megyei Igazgatóság Játékvezetői Bizottságának tagjai a Hunguest Hotel Flórában tartották hagyományos összejövetelüket. Valójában tálcán kínálta magát az apropó, hiszen remek esztendőt tudhat maga mögött a 33 esztendős sípmester.
Első élvonalbeli meccsét 27 évesen vezette, az MTK–Kaposvár találkozón debütált. Már több alkalommal dirigálhatta a derbit a századik NB I-es bíráskodásához közeledve.

Megyebeli társa, Bozó Zoltán lett az év asszisztense Hevesben, ő is nemzetközi kerettagnak vallhatja magát. A játékvezetői vizsgát 2004-ben tette le, azóta céltudatosan készül, folyamatosan haladt előre a ranglétrán, és arról álmodozott, hogy egyszer az országot képviselheti rangos rendezvényen. Erre minden esélye adott a FIFA-jelvény birtokában a 27 éves asszisztensnek. Épp horgászatból tartott haza, amikor kollégája közölte vele az örömhírt. Ez aztán a nagy fogás, kifogta a méretes halat, és még magasabbra juthat, ha a pályafutása a megszokott mederben halad.

A Békés megyeiek is büszkék lehetnek új FIFA-asszisztensükre, Buzás Balázsra. Pontosan egy évtizede vizsgázott, majd az akadémiai képzést követően 2012-ben bemutatkozott az NB II-ben.  Egy esztendővel később a Pápa–Puskás Akadémia bajnokin debütált az első osztályban. Huszonkilenc évesen lett a nemzetközi keret tagja, amit korábban célként tűzött ki önmaga elé. Bízik a hasonlóan sikeres folytatásban. Mindhárman büszkék lehetnek a jelenükre, ugyanakkor szép jövő előtt állnak.

A strandlabdarúgó világbajnoki döntőben is közreműködő Mészáros István kora miatt már nem FIFA-kerettag, Baghy Csaba kaphat nemzetközi jelvényt. Baghy Csaba futsalban az NB I-es játékvezetői, nagypályán az NB III-as asszisztensi keret tagja, 2015. január elsejétől pedig a strandlabdarúgó szakágban Herbály Péter társaságában FIFA-kerettagnak vallhatja magát. Mindannyian büszkék lehetnek a jelenükre, ugyanakkor szép jövő előtt állnak.

Szöveg: L. Tóth Lajos
Fotó: Legeza László

 

5



Comments are closed.