Devecseren jártunk- MLJT
content top
-->
Devecseren jártunk

Devecseren jártunk

Nehéz, de tiszteletteljes feladatunknak tettünk eleget 2010. december 2-án Nagy Miklóssal az ML JT tiszteletbeli elnökével. Kicsit szorongva, de nagy várakozással gondoltunk arra, hogy mit is fogunk látni Devecseren.

Mint már tudjuk a híradásokból, 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített, 300 m x 500 m-es vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, körülbelül 600-700 000 köbméternyi iszap elöntötte többek között Devecsert is. Az erősen lúgos, maró hatású vörös iszap 40 négyzetkilométeren terült szét, ami felbecsülhetetlen gazdasági és ökológia károkat okozott. Sajnos tíz ember meghalt és a sérültek száma is meghaladja a százötvenet.

A hírek hallatára egyik tagtársunk kezdeményezésére a játékvezetők részvételével gyűjtést szerveztünk. Így sikerült 80 ezer forintot összegyűjteni, /hálás köszönet játékvezetőknek és ellenőröknek, emberségből/, amit úgy gondoltunk, hogy a Devecseri Spartacus SC labdarúgó csapat megsegítésére adnánk át. Így jutottunk el Devecserbe, ahol Kocsy Miklós úr a labdarúgó szakosztály elnöke fogadott nagyon készségesen.

 „Először is egy jó hírről szeretnék beszámolni nektek, a focipályát épp most mentesítették a vörös iszaptól, sajnos az öltözőket le kell bontani, de már vállalták az újjáépítését egy pályázat beadásával, amit az UEFA és az MLSZ is támogat. Valószínűleg innen kapunk nagy segítséget” – kezdte Kocsy Miklós.

 –        Mondanál néhány szót az egyesületről? – kérdeztem

 –       Közel negyven éve alakultunk, a megyei első osztályban játszunk. Tavaly negyedikek voltunk, az idén szeretnénk a nagy nehézségek ellenére az első tízben szerepelni. Meg kell említeni serdűlő és ifi csapatainkat és nem utolsósorban a mérkőzéseken állandóan megjelenő 500 fős néző seregünket. Itt valóban szeretik a labdarúgást, ez egy program az életükben.

 –        Hogyan sikerül úrrá lenni az iszapáradat okozta problémákon?

 –       Jelenleg Ajkán játsszuk le mérkőzéseinket. Szeretném, ha átadnátok az üzenetemet az ML JT vezetésének és tagjainak, akik gondoltatok ránk és közvetlen segítségetekkel nagyon kellemes meglepetést okoztatok nekünk. Ez igazi segítség volt! Még egyszer csak köszönjük a csapat nevében is.

Ezután gépjárműbe szálltunk és az esős időjárás miatt a pálya közelében, ahogy fotónkon is látható, adományunkat jelképesen átadta Nagy Miklós úr, az ML JT tiszteletbeli elnöke Kocsy  Miklós elnök úrnak.

Kellemes hangulatú találkozó volt. Bár az állapotok korántsem vidámak, a látottak bizony elgondolkodtatóak, mégis újfent megbizonyosodhattunk: a labdarúgás csodálatos sport, mely – amint az emberek szemében láttuk – kiváló gyógyírt jelenthet és jelent is az itt élők számára. Reméljük, ehhez valamit mi is hozzá tudtunk tenni…

 K.B.



Comments are closed.