Elérte a korhatárt: Erős Gábor letette a zászlót- MLJT
content top
-->

Elérte a korhatárt: Erős Gábor letette a zászlót

Véget ért egy rendkívül tartalmas fejezet a FIFA-asszisztens életében.

Nem csak a bajnoki év ért véget, lezárult a 45 éves Erős Gábor aktív pályafutása is. A rutinos FIFA-asszisztenst is köti a korhatár, emiatt be kellett fejeznie a roppant gazdag asszisztensi karrierjét.

Túlnyomórészt Kassai Viktor munkáját segítette, ezúttal viszont nem működhettek együtt a búcsúmérkőzésén, mivel topjátékvezetőnk ezekben a napokban Ring György és Tóth Vencel társaságában a Japánban rendezendő klubvilágbajnokságon bizonyíthat. Erős Gábor számára a Ferencváros-MTK élvonalbeli örökrangadó jelentette az utolsó megbízatást.

Idestova 22 esztendeje, 1994 februárjában tette le a játékvezetői vizsgát, először a Nagysáp–Tarján mérkőzésen volt asszisztens. Az országos keretet 2000 januárja óta erősíti, az élvonalban 2001 márciusában, egy Videoton–Újpest meccsen debütált.

Tízennégy évig volt tagja a nemzetközi keretnek. Kassai Viktor asszisztenseként bizonyított többek között a 2008-as pekingi olimpia fináléjában (Argentina-Nigéria 1-0), a 2010-es dél-afrikai világbajnokság elődöntőjében (Spanyolország-Németország 1-0), a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőben (Barcelona-Manchester United 3-1) és közreműködött a 2012-es Európa-bajnokságon is. Számos BL-találkozón, világbajnoki-, Eb-selejtezőn, korosztályos vb-n, kontinensviadalon, kupamérkőzésen vett részt az esztergomi FIFA-asszisztens.

erosgabor



Comments are closed.