Elhunyt Palik Egon korábbi NB II-es játékvezető- MLJT
content top
-->

Elhunyt Palik Egon korábbi NB II-es játékvezető

Hetven esztendős korában távozott az égi futballpályákra az egykori országos kerettag bíró.

Huszonhárom esztendős korában a budapesti, VII. kerületi Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottsága által szervezett játékvezetői tanfolyamom vizsgázott. Utána fokról fokra haladt előre a ranglétrán, majd 1978-ban az országos keret tagja lett.

Miután bemutatkozott az NB II-ben játékvezetőként, lehetőséget kapott az NB I-ben bizonyítani partjelzőként. Pályafutása során az első osztályban 91-szer asszisztált, míg a másodosztályban 72-szer vezetett bajnokit. Amint 1985-ben befejezte a pályafutását, ellenőr lett a Budapesti Labdarúgó-szövetség Játékvezető Bizottságában. A nagy múltú Szentlőrinci AC társadalmi munkása lett. Szlávik András, a JB akkori elnöke pályafutásának elismeréseként ezüstjelvény kitüntetésben részesítette.



Comments are closed.